Szállodák és lakóépületek kerültek víz alá a heves esőzések miatt Bulgária fekete-tengeri partvidékének déli részén, a helyi hatóságok halálos áldozatokról is beszámoltak.
A helyzet nagyon komoly. Két halottról van tudomásunk
– mondta Georgi Lapcsev carevói polgármester a BTV közszolgálati televíziónak nyilatkozva.
Nyikolaj Denkov miniszterelnök kedden este sajtótájékoztatót tart a károkról.
A hatóságok a helyi sajtó közlése szerint veszélyhelyzetet hirdettek Carevo városának térségében a Veleka folyó áradása miatt, és arra szólították fel a helyieket, hogy lehetőleg magasabban fekvő térségekben keressenek menedéket – számolt be róla a Reuters nyomán az MTI.
Az árvíz utakat és hidakat mosott el, autókat ragadott magával, és több fürdőtelepülést elvágott a külvilágtól.
Kempingek is víz alá kerültek, az erős szél autókat és lakókocsikat sodort a tengerbe. A turistákat kimentették. Szinemorec üdülőtelepülésen összeomlott az áramellátás, Koszti falu lakóit pedig evakuálni kellett az ítéletidő miatt.
Burning Man: otthagyhatják a sártengert a fesztiválozók
Megnyitották a Burning Man fesztiválról kivezető utat, több tízezer fesztiválozó indulhatott útnak. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói