Az OceanGate vezetője csak azért repült Nagy-Britanniába, hogy meggyőzzön egy brit-pakisztáni milliárdost és családját arról, hogy a Titanic roncsához történő utazás biztonságos lenne a mini tengeralattjárójával, annak ellenére, hogy a jármű biztonságával kapcsolatban komoly aggályok merültek fel.

Stockton Rush amerikai vezérigazgató és felesége, Wendy Rush még februárban Londonba repült, és találkozott Shahzada Dawooddal, feleségével, Christine-nel és 19 éves fiával, Sulemannal egy Waterloo közelében lévő kávézóban.

Kenegetik a felelősséget

A Titan tengeralattjáró fedélzetén tartózkodó utasokat „küldetés specialistáknak” nevezték, az utas szót soha nem használták rájuk, hogy elkerüljék a súlyos jogi következményeket, ha valaki esetleg megsérülne vagy meghalna.

Rob McCallum, az OceanGate egykori tanácsadója a New Yorkernek elmondta, a szerződésben kikötötték, hogy nem egyszerű utasokként vállalják a tengeralattjáró-túrát, hanem mint szakértők vesznek részt a küldetésben. Így akarták biztosítani a jármű üzemeltetői, hogy elkerüljék a felelősségvállalást bármilyen felmerülő problémáért.

A Titan utasai aláírták, hogy meghalhatnak

2040-re a Titanic roncsai valósággal puzzle-darabokra esnek szét, de most sem láthattak sokat a szétrobban Titan merülőhajó utasai. Egyetlen ablak szolgált a közvetlen vizuális észlelés céljára, de több mint 3800 méteres mélységben, ahol a Titanic roncsai fekszenek, zéró látótávolság van. Ha nem lennének lámpák, illetve mesterséges fényforrások a merülőeszközön, semmit nem lehetne látni. Bővebben>>>

Így teltek a halál előtti percek

A The New York Timesnak adott interjúban Christine Dawood elmondta, hogy ő és lánya, a 17 éves Alina a Titan anyahajóján, a Polar Prince fedélzetéről integettek, úgy búcsúztak a családapától és a fiú gyermektől, amikor ők útra keltek júniusban az apák napi hétvégére eső, végzetes kalandra.

A kétgyermekes anya elmondta, hogyan látta őket belépni a Titan tengeralattjáró bunkerébe, és az áldozatok mivel töltötték az utolsó pillanatokat, mielőtt a hajó felrobbant volna.

Apa és fia teljes sötétségben pihenésképpen zenét hallgattak, miközben a mélyben élő vízi élővilágot figyelték.

Robbanás vagy összeroppanás történt? Büntetőjogi lépéseket mérlegelnek a Titan tengeralattjáró katas

Az amerikai parti őrség alaposan kivizsgálja a tragédia okait, a felelősségre vonás sem maradhat el. Bővebben>>>

Biztonságosabb az óceánba merülni, mint átkelni a zebrán

Három hónappal korábban, a tragédia előtt az OceanGate alapítójával találkoztak, aki azért utazott Londonba, hogy megnyugtassa a Dawood családot a fejenként 85 millió forintos utazás előtt.

Stockton Rush úgy vélte, hogy az Atlanti-óceán mélyére menni a Titánnal biztonságosabb, mint „átsétálni az utca egyik oldaláról a másikra”. Ennek ellenére azért szükségesnek látta, hogy Nagy-Britanniába utazzon, és személyesen beszéljen velük a tengeralattjáró tervezéséről és biztonságáról.

A mérnöki oldalról fogalmunk sem volt. Tehát gyakorlatilag ez olyan volt, mintha az ember úgy szállt volna fel egy repülőgépre, hogy nem tudja, hogyan működik a motor

– fogalmazott az áldozat, Shahzada Dawood felesége.