Életét vesztette kedden egy tanár a dél-franciaországi Saint-Jean-de-Luz egyik magániskolájában, miután tanóra alatt az egyik diák megkéselte – erősítette meg a helyi ügyészség a sajtóértesüléseket. „Megerősítem, hogy késes támadás történt, és az áldozat elhunyt” - mondta az AFP hírügynökségnek Jérome Bourrier ügyész.
A Sud Ouest regionális napilap értesülése szerint az áldozat egy ötven év körüli, spanyol nyelvet oktató tanárnő, aki a helyszínen életét vesztette, a kiérkező mentősök nem tudták újraéleszteni. A tanárnő éppen órát tartott egy osztályban, amikor az egyik tanuló megtámadta.
Az ügyben a bűnügyi rendőrség indított nyomozást. A Le Monde napilap szerint a nyomozás a diák pszichológiai problémáira koncentrál, a terrorista indítékot nem tartják fenn a nyomozásnak ebben a szakaszában. Délben a diákok fokozatosan elhagyták az intézményt, miután két órán keresztül a saját osztálytermükben tartották őket.
Tavaly szeptemberben a normandiai Caenban történt hasonló eset: akkor egy 15 éves gimnazista torkon szúrta az egyik tanárát. A 63 éves férfi néhány nappal később elhagyta a kórházat, a diákot szeptember végén vád alá helyezték, és jelenleg egy egészségügyi intézményben tartják fogva.
Samuel Paty 2020 őszén Val-d'Oise-ban történt meggyilkolása óta ez az első alkalom, hogy egy tanárt öltek meg franciaországi feladatai során. Olivier Véran kormányszóvivő a szerdai kormányülést követően együttérzését fejezte ki a francia kormány nevében, és bejelentette, hogy Pap Ndiaye oktatási miniszter még a nap folyamán a támadás helyszínére látogat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére