Már a jövő héten lezárulhatnak a hat hete folyó finn kormányalakítási tárgyalások, bár addig még sok kérdés végére pontot kell rakni – idézi a Bloomberg az április voksolás győztese, Petteri Orpo.
A jobboldali Nemzeti Koalíció 48 parlamenti ülést szerezve bizonyult a legnépszerűbb politikai erőnek. A szélsőjobboldali Finnek Pártja mindeközben 46-ot, a szociáldemokraták pedig – Sanna Marin leköszönő kormányfő irányításával – 43-at foglalhatnak el a 200 helyből.
Mindenki arra törekszik, hogy a jövő hét elejére véget érhessenek a tárgyalások
– jelentette ki Petteri Orpo, aki a jelek szerint Finnország következő miniszterelnöke lesz.
Ahogy arra számítani lehetett, a Nemzeti Koalíció a Finnek Pártjával kezdeményezett kormányalakítási egyeztetéseket, kiegészülve két junior párttal:
- a Finn Svéd Néppárttal (SFP)
- és a kereszténydemokratákkal.
A politikai elemzők előre jelezték, migrációs és az Európai Unióval kapcsolatos ügyek kezelésében bőven akadhat közöttük feszültség a Nemzeti Koalíció a Finnek Pártja között, utóbbi ugyanis mindkét kérdésben kifejezetten radikális, klasszikusan szélsőjobboldali elveket vall.
A migrációs kérdések kis híján már a közös kormányalakítást is ellehetetlenítették, nem sok hiányzott ahhoz a múlt hónapban, hogy zátonyra futtassák az egyeztetéseket az ezzel kapcsolatos nézeteltérések. Végül azonban kompromisszum született az ügyben,
Petteri Orpo már most jelezte, az elmúlt időszak állami túlköltekezése miatt legalább 6 milliárd euró értékű megszorító intézkedéseket kell bevezetniük a következő négy évre.
Rajong érte a világ, de a finnek lecserélhetik fesztiváljáró, vadul költekező miniszterelnöküket
Igaz, hogy még mindig a legnépszerűbb, ugyanakkor a legmegosztóbb politikus is Finnországban a miniszterelnök, Sanna Marin. Az általa vezetett szociáldemokraták ragaszkodnak a magas állami költekezés gazdaságpolitikájához, a Napi.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint azonban így nehéz lesz koalíciós partnert találniuk. Az elemzők több esélyt látnak egy jobboldali összefogás létrejöttére. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

A magyar gazdaság rejtett valósága: miért csak Budapestről szól minden?

Kong az ürességtől a kassza: Budapestet a hitelek tartják életben

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Humanoid robotok is rajthoz álltak a félmaratonon: videón a döbbenetes látvány
