Amikor Travis King amerikai katona a héten Dél-Koreából átsprintelt a határon Észak-Koreába, eltűnt egy olyan országban, ahol a tartós koronavírus-járvány miatti aggodalmak és korlátozások minden eddiginél elszigeteltebbé tették az amúgy is titkolózó országot – írja a Reuters. Ugyanis a hírügynökség cikke szerint a járvány idején Észak-Korea leállított minden nemzetközi utazást és a kereskedelem nagy részét is, hosszú határfalat épített, sőt a járvány kitörésének kezdetén néhány engedély nélküli határátlépőt le is lőtt.
A Reuters szerint King indítékai továbbra is tisztázatlanok, bár amerikai tisztviselők szerint katonai fegyelmi eljárás fenyegette, és valószínűleg emiatt léphette át a szándékosan a koreai határt.
„Még ha vissza is akar térni az Egyesült Államokba, ez évekbe telhet”
– idézik a szöuli Korea Risk Group igazgatóját. Andrei Lankov szerint az amerikai katona „legalább a Covid-korlátozási időszak végéig Észak-Koreában maradhat, ami még két-három-négy év is lehet”.
Röhögve szökött át a koreai halálzónán az amerikai katona, de úgy tűnik megvan, mi elől menekült
Az amerikai katona egy héttel korábban szabadult egy dél-koreai börtönből, miután két hónapra elítélték.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet