Franciaország jelentősen csökkenteni fogja katonai jelenlétét Afrikában, ahol bázisait a helyi hadsereg erőivel együtt fogják igazgatni – adta hírül a Politico. „Ennek az új korszaknak az a célja, hogy biztonsági jelenlétünket egy partnerségi alapú megközelítésben valósítsuk meg” – mondta Emmanuel Macron egy párizsi beszédében, egy afrikai körút előtt, amely a hét folyamán Gabonba, Angolába, a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Kongóba vezet.
A jövőben a kontinensen lévő francia katonai bázisokat a helyi személyzettel együtt fogják igazgatni
– mondta a francia elnök, miközben a következő hónapokban láthatóan csökkenni fog az Afrikában állomásozó francia csapatok száma.
A bejelentésre azért került sor, mert Párizs egyre nagyobb ellenállásba ütközik a helyi kormányok részéről a korábbi gyarmatain való folyamatos katonai jelenléte miatt, ezért az elmúlt évben több száz katonát volt kénytelen kivonni Maliból, a Közép-afrikai Köztársaságból és Burkina Fasóból. A kontinens különböző bázisain továbbra is mintegy 5000 francia katona állomásozik.
Csökkenő francia, növekvő orosz befolyás
Párizs csökkenő befolyása azonban – különösen a Száhel-övezetben – lehetővé tette Oroszország számára is, hogy kiterjessze hatókörét Afrikában, többek között a digitális szférában dezinformációs kampányok révén, valamint a terepen a Wagner-csoport zsoldosai révén, akik egyes esetekben francia katonákat helyettesítettek.
A francia elnök kijelentette, hogy országa távol tartja magát az „anakronisztikus hatalmi harcoktól” Afrikában, és hozzátette, hogy az afrikai országokat partnernek kell tekinteni, mind katonai, mind gazdasági szempontból: „Afrika senkinek sem a hátsó udvara, még kevésbé olyan kontinens, amelynek a fejlődési kereteit az európaiaknak és a franciáknak kellene diktálniuk.”
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki