A február 12-én esedékes második fordulóba a függetlenként induló Nikosz Hrisztodulidisz volt külügyminiszter jutott tovább a voksok csaknem 32 százalékával. Kihívója a baloldali Ciprusi Nép Haladó Pártja (AKEL) által támogatott független Andreasz Mavrojiannisz lesz, aki az eddigi összesítés szerint a voksok 29 százalékát kapta.
Harmadik helyen Averof Neofitu a kormányzó Demokratikus Összefogás (DISY) jelöltje végzett a szavazatok 26,3 százalékával. Neofitu ezzel kiesett a további versengésből, az elnöki székért ugyanis a második fordulóba csak a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt juthat tovább. A hivatalos eredményeket még vasárnap este közzéteszik.
A 49 éves Hrisztodulidisz kampányában azt mondta, megválasztása esetén fő célja a sziget egyesítése, a török és görög anyanyelvűek megosztottságának a megszüntetése lesz. A többi jelölt is ígéretet tett arra, hogy szorgalmazza a megosztott sziget két része között 2017-ben meghiúsult béketárgyalások újraindítását.
Cipruson elnöki kormányzati rendszer működik, amelyben az államfő széles körű végrehajtó hatalommal rendelkezik.
A sziget északi része 1974 óta török megszállás alatt áll. A török ciprusi közösség saját államot kiáltott ki, de ezt csak Ankara ismeri el. A voksolást ezért csak a sziget déli részén tartották.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat