Az Egyesült Államok javaslatokat terjesztett elő szövetségesei számára, hogy létrejöhessen az Oroszország és Ukrajna között a békemegállapodás, beleértve a harcok befejezésének feltételeit, és a Moszkva elleni szankciók enyhítését tartós tűzszünet esetén – írta a Bloomberg. A javaslat gyakorlatilag befagyasztaná a háborút, a most Oroszország által megszállt ukrán területek Moszkva ellenőrzése alatt maradnának, és Kijev NATO-csatlakozási törekvései is lekerülnének az asztalról.
Az Egyesült Államok heteken belül teljes tűzszünetet akar elérni, és a szövetségesek a jövő héten ismét Londonban gyűlnek össze, hogy nyomon kövessék a megbeszéléseket.
Az Egyesült Államok nyitott a Krím oroszként való elismerésére az ukrajnai megállapodásban.
Az ügyben jártas európai tisztviselők szerint az amerikai terv körvonalait a csütörtöki párizsi találkozókon osztották meg, de a megbeszélések bizalmas jellegére hivatkozva nem kívántak további részleteket közölni.
A párizsi találkozón Emmanuel Macron francia elnök, Steve Witkoff amerikai megbízott valamint Marco Rubio amerikai külügyminiszter vett részt, francia, német, brit és ukrajnai nemzetbiztonsági tanácsadók és tárgyalópartnerek társaságában.
A szövetségesek a jövő héten ismét Londonban gyűlnek össze, hogy nyomon kövessék megbeszéléseiket.
Az egyik tisztviselő azt mondta, hogy a tervekről Kijevvel tovább kell tárgyalni, mert nem jelentenek végleges rendezést, és az európai szövetségesek nem ismernék el a megszállt területeket orosznak.
Kijev már beleegyezett a tűzszünetbe, és álláspontja az, hogy Moszkvának is bele kell egyeznie, mielőtt más ügyekről tárgyalna – mondta egy másik illetékes. Párizsban az ukrán delegáció feladata az volt, hogy megvitassák az esetleges tűzszünet felügyeletét, valamint a békefenntartó kontingenst – tette hozzá.
A szankciók feloldása, miközben Oroszország továbbra is nagy területeket foglal el Ukrajnában, több Kijev mellett álló szövetséges számára is problémás lehet. Oroszország a harcok leállításáért cserébe a gazdasági szankciók alóli felmentést kérte, és a tűzszünet feltételeként követelte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások felfüggesztését.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Kijevben újságíróknak nyilatkozott, és kijelentette, hogy Witkoffnak nincs „megbízása az ukrán területek megvitatására, mert ezek a területek a mi népünké”.
„Nem tárgyalunk a területekről a tűzszünetig” – mondta Zelenszkij. "Soha nem fogjuk orosznak tekinteni az ukrán földeket" – tette hozzá.
Belefáradt Trump, más dolga is van, mint közvetíteni a békét
Marco Rubio szerint Donald Trump megunta, hogy nem történik előrelépés az orosz-ukrán háború lezárásában, és van más fontos dolga is, amire koncentrálnia kell. Heteken belül látni kell az előrelépést, ha a felek még igénylik az amerikai elnök közvetítését.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit