Moszkvai idő szerint 3 óra körül hangos robbanás hallatszott, nem sokkal később füst szállt fel az ugyanezen a területen lévő épületekből – közölte a RIA orosz hírügynökség. Az orosz védelmi minisztérium jelezte, a támadásnak nem voltak áldozatai, a légvédelmi erők megállították a drónt, és két másikat is megsemmisítettek.
A moszkvai repülőterek szerdán kora reggel felfüggesztették a járatokat, majd később újraindították azokat – írja a The Guardian. Egyébként az orosz főváros környéki nagyobb repülőterek az elmúlt napokban többször is leálltak a dróntámadások miatt. Kedden is felfüggesztettek járatokat több moszkvai repülőtéren.
A brit katonai hírszerzés viszont azt közölte, hogy az egyik drónnal valószínűleg megsemmisítettek egy szuperszonikus orosz bombázót egy Ukrajnától több száz kilométerre lévő repülőtéren. A közösségi médiában közzétett képeken egy Tu–22M3-asra hasonlító repülőgépet mutattak, amely lángokban áll egy kifutópályán. A gépeket rendszeresen használták olyan támadásokban, amelyekben civilek haltak meg Ukrajnában.
Ukrajnában most mindenki ezekre a fegyverekre van rákattanva
Ukrajna jelentősen növeli a drónok gyártását - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetében. Az államfő beszédében hangsúlyozta a drónok fontosságát országa védelmében az orosz támadással szemben. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el