A francia parlament több hónapos vita után elfogadta a bevándorlási politikát szigorító törvényt. A tervezetet Emmanuel Macron elnök pártja mellett az ellenzéki Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése is támogatta – írja a BBC.
A zöld utat kapott törvény jelentősen megnehezíti a bevándorlók számára a családtagjaik Franciaországba hozását, illetve késlelteti a szociális ellátáshoz való hozzáférésüket.
A baloldali ellenzék azzal vádolja az elnököt, hogy engedményeket tett a szélsőjobbnak.
Ezzel sokan Macron pártjában is egyetértenek, 27 képviselő nemmel szavazott, 32 tartózkodott, Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter pedig a szavazás után bejelentette, hogy lemond a pozíciójáról.
Macron elnök centrista pártjának a 2022-es parlamenti választások óta nincs többsége a francia alsóházban, ezért minden egyes törvény elfogadásához külső támogatókat kell keresniük. Ez nem sikerült a múlt héten, amikor egy korábbi tervezetet elutasított a parlament, a kormány ezt követően fogalmazta újra a törvényjavaslatot, a szigorítások után pedig már a jobboldali pártok (Le Pen pártja mellett a jobbközép Republikánusok) is támogatni tudták azt.
Emberi jogi csoportok szerint évtizedek óta a legregresszívebb bevándorlási törvényt fogadta el a francia parlament.
Orbánék visszaszóltak Macronnak: hosszú volt az este, nyilván rosszul emlékszik
A francia elnök tisztességtelenségről beszélt, amiért a magyar miniszterelnök szerinte több közös európai uniós cél finanszírozását akadályozta meg. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön