Christoph Wiederkehr, az új osztrák kormány oktatási, tudományos és kutatási minisztere, aki a koalíciós kormányban az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) pártot képviseli, azzal indokolta a döntést, hogy a mobiltelefonok intenzív használata egészségügyi kockázatokkal, továbbá a gyerekek iskolai közösségi viselkedésében kialakult változásokkal jár.
Szerinte a mobiltelefonok „koncentrációgyilkosok” és úgy véli, hogy az iskolai szünetekben a diákoknak a képernyő nézése helyett inkább egymással kellene kapcsolatot teremteniük.
Az országos szintű szabályozás az iskolák első nyolc évfolyamára lesz érvényes Ausztriában, a tárcavezető pedig a tervek szerint még márciusban kiadja azt a rendeletet, amelyben az iskolákat hivatalosan is mobilmentes övezetekké nyilvánítják.
Wiederkehr szerint ha hivatalosan is kimondják, hogy az iskolák mobilmentesek, akkor azzal megerősítik az iskolaigazgatók helyzetét is, az intézkedés pedig jelentősen segíti az ő munkájuk mellett a tanárok munkáját is.
A bejelentés előtt a tárcavezető egy szakértői csoporttal is egyeztetett, ahol egyetértés született abban, hogy olyan jelentős a mobiltelefonok diákokra kifejtett negatív hatása, ami még a koronavírus-járvány okozta problémáknál is súlyosabb következményekkel járhat.
A miniszter szerint ezért most kell megtalálni a módját annak, hogy támogassuk a digitális oktatást, de ezzel egy időben korlátozzák a digitális figyelemelterelést.
Nem vártunk a kormányra, rendbe tettük a mobilok betiltásáról szóló jogszabályt
Mi az előnye és a hátránya az iskolai telefontilalomnak? Hogy tanulják meg így a gyerekek használni a technológiát a hétköznapokban és védekezni az online zaklatások ellen? Ezeket a kérdéseket tettük fel a ChatGPT-nek, válaszul pedig komplett jogszabályokat kaptunk.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye