A külügyi szóvivő közleménye szerint "jelentős" korrupciós cselekmények miatt vonták szankció hatálya alá a szerb nemzetgyűlés két korábbi tagját, Verica Radetát és Petar Jojicot.
Az amerikai indoklás szerint a két politikus még a törvényhozás tagjaként megvesztegetett és megfélemlített az egykori Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszék elé beidézett tanúkat annak érdekében, hogy vallomásukkal ne szolgáltassanak terhelő bizonyítékot a Szerb Radikális Párt elnöke, Vojislav Seselj ellen. Seseljt 2016-ban a hágai nemzetközi törvényszék bizonyíték hiányában minden vádpont alól felmentette, majd az ENSZ fellebviteli bírósága 2018-ban a délszláv háború idején játszott szerepéért mégis bűnösnek találta, és emberiesség ellen elkövetett bűnök miatt 10 év börtönre ítélte.
Az amerikai külügyi szóvivő, Ned Price közleménye szerint a két korábbi szerb parlamenti képviselő cselekedetei akadályozták a hágai törvényszék jogi eljárását, ami az Egyesült Államok nemzeti érdekeit érintette. Az amerikai intézkedés érinti Petar Jojic felnőtt korú fiát, Gojko Jojicot is.
Az Egyesült Államok továbbra is kiáll minden szerb állampolgár mellett a demokrácia és jogállamiság támogatásában, valamint ösztönzi azok elszámoltatását, akik a közhatalommal saját személyes haszonszerzésük érdekében visszaélnek - olvasható a külügyi dokumentumban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Leállt az M3-as metró