Az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent közlemény a visszavonást nem indokolja.
Az eljárás azért is nehezen érthető, mivel múlt év december végén a V0 Budapestet délről elkerülő teherforgalmi vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére 2 milliárd 451 millió forintot hagyott jóvá a kormány.
A Magyar Közlönyben megjelent határozat visszautalt a V0 Budapestet délről elkerülő vasútvonal 2012-ben készült részletes megvalósíthatósági tanulmányára. Ennek felülvizsgálatával kell elkészíteni az új megvalósíthatósági tanulmányt, amelyre 2 milliárd 451 millió forint fordítható úgy, hogy ebből a 2021-es központi költségvetést 1 milliárd 470 millió forint terheli, a maradék pedig a 2022-es büdzsében kerül betervezésre.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el