Az első félévben a lakásépítési számok további 40 százalékkal zuhantak az egy évvel korábbihoz képest, ez hozzávetőleg 6.4 ezer lakás megépítését jelenti 2013-ban - számol a TLE. Ez pedig annyit jelent, hogy a 4,3 milliós lakásállomány megújulásához 670 év kell. A 100 éves megújulási ütemhez évi 43 ezer lakást kellene építeni - hangsúlyozza a szervezet.
Kiemelik, hogy a lakásépítésekre nem a lakásszám bővítése, hanem a lakásállomány megújítása miatt van szükség. A felújítások és a helyettesítő új építések egyaránt fontosak.
A TLE rámutat, a KSH által kimutatott "nem lakás célra" használt lakások nem jelentenek megoldást. Ezek részben irodák, részben üdülő településeken idényszerűen lakott nyaralók. Ebben a kategóriában szerepelnek a feketén kiadott és "nem lakottnak" jelentett lakások is. A nem lakott lakások közül 162 ezer 1946 előtt épült, 90 ezer pedig komfort nélküli, vagy ennél is rosszabb állapotú, jórészt gazdaságosan fel sem újítható. Ez az állomány nem oldja meg a hazai lakásállomány problémáját. A lakásállományon belül csaknem 600 ezer lakás falazata vályog, vagy sár, ezek minőségéről nincsen közelebbi adat. Lakosságarányosan Ausztriában hozzávetőleg hatszor annyi lakás épül, mint Magyarországon.
Elúszó EU-s források
Mint írják, Magyarország nem használja ki az épületenergetikai céllal építésre és felújításra bevonható EIB (Európai Beruházási Bank) konstrukciókat, amelyekkel költségvetési támogatás nélkül, alacsony kamat mellett, forint alapon, hosszú távú lakáshitel bevezetésére lenne mód. Az állam a szocpol keretében nem adja vissza az energiahatékony, legális lakásépítések áfa tartalmát, a jelenlegi szocpol mérték mellett nem működik a rendszer.
Hiányolják, hogy nincs előkészítve a 2014-2020 közötti EU költségvetési időszakra a magyarországi épület energetikai program, és a bérlakás építési program, noha épületenergetika címen uniós forrásokat hozhatnánk a lakásépítésekbe, felújításokba.
A TLE megyjegyzi, továbbra sincs lakásmegújítással, a lakásüggyel foglalkozó központi hivatal, államtitkárság Magyarországon. A KSH első félévi számaiból pedig az látszik, hogy az évszázados mélyponthoz (2012) képest további 40 százalékos lesz a 2013 évi lakásépítések visszaesése.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki