A BudaPart beépítési koncepcióját a dán Adept építésziroda készítette el. A vegyes funkciójú - lakások, irodák, kereskedelmi, vendéglátó és idegenforgalmi létesítmények - BudaPart projekt teljes területének 65 százaléka közpark vagy vízfelület. A beépülő 550-600 ezer négyzetméter felén irodaházak, a másik felén túlnyomórészt lakások épülnek, néhány tízezer négyzetméteren kereskedelmi létesítmények és szállodák kapnak helyet. A jelenleg is működő rekreációs parkterület teljes egészében megmarad, amelynek állagmegőrzéséről folyamatosan gondoskodnak, sőt további fejlesztéseket is terveznek - mondta Árendás Gergely
A beruházás első szakaszának tervezése és engedélyeztetése most indul, az első lakó- és irodaházat már idén építeni kezdik. A lakásmixről, árakról és bérleti díjakról az ügyvezető nem árult el részleteket, ezeket a koncepciótervezés után véglegesítik. Egyelőre csak annyit tudni, hogy a változatos elrendezésű társasházakban a garzontól a több hálószobás lakásokig széles portfólióból válogathatnak majd az érdeklődők. Az A pluszos besorolású irodaházak mérete pedig 15-35 ezer négyzetméter között változik.
A Kopaszi-gátat és az azzal szemközti területet 2015 decemberében vásárolta meg a Market-csoport, amelyhez később pénzügyi befektetőként és a projektben kisebbségi tulajdonosként csatlakozott az Andrássy úti Balettintézetet is megvásároló katari hátterű Constellation Hotels Holding Ltd. is.
A Market-csoport Garancsi István érdekeltségébe tartozik, aki a harmincadik legvagyonosabb személy Magyarországon a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2016 kiadvány szerint.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el