A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős végzése szerint indokolatlan és törvényellenes volt a Citadella bérlőinek májusi karhatalmi kilakoltatása, az emberi erőforrások minisztere egy olyan korábbi határozatának végrehajtását rendelte el, amelyet már rég végrehajtottak - írja a Népszabadság csütörtöki számában.
A lap írásában emlékeztet arra, hogy május 5-én több tucat rohamrendőr zárta le a Citadellát a turisták elől, biztosítandó a terület régi-új vagyonkezelője, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. érdekében elrendelt végrehajtási eljárás zavartalan lebonyolítását, amely a gyakorlatban négy cég és egy magánvállalkozó eltávolítását jelentette.
A Népszabadság cikke szerint a bírósági végzésből kiderül, a végrehajtást arra hivatkozva rendelték el, hogy a bérlők nem tettek eleget a miniszter 2013 októberi határozatának, csakhogy eleget tettek - írja a lap -, hiszen jogi értelemben távoztak, az más kérdés, hogy az időközben jogaiba lépett új vagyonkezelővel új szerződést kötöttek, és így mégis maradtak.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket