Továbbra sem tudják a Hős utcai gettó lakói, hogy mi lesz velük, ha el kell hagyniuk az épületeket, ugyanakkor a lap birtokába került tervek megerősítik, a területre sportkomplexumot terveznek összesen 9200 négyzetméteres területen - olvasható a lapban.
Műfüves focipálya, rekortán pálya, futópálya épül, a kiszolgáló épület 300 négyzetméteres lesz. A sportpályák mellé utcai fitnesz eszközöket is telepítenek, már a fasor fajtáját is kiválasztották.
A lap úgy véli, a komplexumot elsősorban a szomszédos Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársai használják majd.
Fotó: StockSnap
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott