Mi az a szociális lakásügynökség?
A szociális lakásügynökségek non-profit elven működnek, céljuk, hogy megfizethető árú lakhatást biztosítsanak azoknak az embereknek, akik a piaci áron nem tudnának lakást bérelni. A lakásügynökségek önkormányzati és magántulajdonú lakásokat is kezelhetnek, különböző célcsoportok lakhatását segíthetik, enyhítve ezzel a lakhatási válságot, amely a lakásárak növekedésével egyre mélyül.Az ULE Lakhatást Most! néven saját lakásügynökséget is működtet, korábban pedig hasonló módon segítette az I. kerületi önkormányzatot és a fővárosi önkormányzatot abban, hogy kidolgozzák a helyi viszonyokra és a lakhatási helyzetre szabott szociális lakásügynökség tervét.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót