A Ziarul Faclia helyi lap közlése szerint a kolozsvári, a Kolozs megyei önkormányzatnak és a kulturális tárcának is elővásárlási joga volt az épületre, de egyikük sem élt ezzel a joggal. A Monitorul de Cluj helyi lap internetes oldalán a kolozsvári polgármesteri hivatal sajtóosztályára hivatkozva közölte, hogy az alapítvány 5,697 millió eurót (mintegy kétmilliárd forint) fizetett a patinás ingatlanért, az eladó magánszemélynek.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) szenátusának elnöke üzleti titokra hivatkozva nem kívánta közölni az MTI-vel a kifizetett összeget. Mint mondta, az egyetem kolozsvári kara kinőtte a Tordai úti épületét, ezért az októbertől induló néptáncoktatói szak számára újabb ingatlanra volt szüksége. Ezzel párhuzamosan létrejött az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány is, mely helyszínt keresett a kolozsvári működéséhez. A patinás szállodaépület alkalmas e két funkció ellátására, és további fejlesztésekre is lehetőséget nyújt.
Kapcsolódó
Tonk Márton elmondta, az épületben tavaly decemberig még háromcsillagos szálloda működött, tehát kis belső átalakításokkal azonnal használatba vehető. Most zajlik az épület alapos felmérése, és ez alapján készítik el a hosszabb távú átalakítás terveit - tette hozzá. Tonk szerint azt a lehetőséget is elemzik, hogy a földszinti vendéglő és a második emeleti szállodaszobák rendeltetését nem változtatnák meg. Mindkettőre szüksége van az egyetemnek egyfelől a vendégelőadók elszállásolására, ellátására, másfelől pedig e funkciók bevételei segíthetik az intézmény fenntartását.
A kétemeletes patinás épület a 19. század első felében épült Kolozsvár főterének az északkeleti sarkában, a Bánffy-palota mellett. Kezdetben pénzintézet, üzletek működtek benne, majd a 1872-ben szállodává alakították. A Pannónia szállónak majd Központi szállónak olyan vendégei is voltak, mint Jókai Mór, Johannes Brahms vagy Liszt Ferenc. Az épület az 1891-es felújítása során nyerte el mai historizáló formáját. Ekkor épült saroktornya is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az orosz katonai hírszerzést sejtik az IKEA felgyújtása mögött
Tömegével pusztul a Balaton legértékesebb hala – megvan a felelőse

A Pepsi 2 milliárd dollárért bekebelez egy üdítőmárkát, kilőttek a részvényei
Alattomos módszert használtak a szombati tüntetésen, petíció is indult ellene

Újabb rossz hír: ez biztosan nem hiányzott a németeknek

Közeleg a béke: halál fia, aki visszatér a szülőföldjére

Az uniós szankciós jegyzékbe az Iszlám Állam és al-Kaida közé egy új szervezetet is bevéstek

A szegedi mellett egy másik üzemet is építhet a BYD

Nagy Márton rossz híre: márciusban nem megy 9 százalék alá az élelmiszer-infláció
