Vidor Győző a Magyar Építőanyag és Építéstermék Szövetség elnöke a lapnak azt mondta, a tavalyi növekedés jellemzően a szerkezetépítések felfutásának volt köszönhető, míg az idén az úgynevezett befejező munkálatok, például burkolás, tetőfedés, festés, illetve a folytatódó szerkezetépítési munkák segítik az ágazat teljesítményét.
Az új ingatlanok kedvező, 5 százalékos áfabesorolása 2019 végéig érvényes, így érthető, ha a beruházók igyekeznek a határidő lejárta előtt befejezni a projekteket. A szakember szerint ha a kedvezményes áfakör meghosszabbításáról nem hangzik el egyértelmű szándéknyilatkozat a kormány részéről, akkor az építőanyag-ipar lendülete is megtörhet, sőt időlegesen egyes építőanyagok esetében akár hiány is kialakulhat - írta a lap.
Képünk forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el