Mint arról a Napi.hu már korábban is beszámolt, a repteret használó sportegyesület és a tulajdonos MNV Zrt. között egy éve kezdődő elszámolási viták előbb a bérleti szerződés felmondásába, bírósági eljárásba, majd a repülési engedély bevonásába torkolltak. A repülési engedélyétől (így bevételeitől is) júniusban megfosztott reptérről a sportolók kénytelen voltak továbbállni, és abbamaradt az addig folyamatos, a repüléshez elengedhetetlen fűnyírás is.
Ezt követően az egyesület a természetvédelmi hatósággal egyeztetve egy átmeneti időszakra felfüggesztette a kaszálást. A szünet, mint elmondták, mind a növény, mind az állatvilágnak hasznára vált, majd újraindították a legszükségesebb karbantartást saját munkaerővel és gépekkel. Mindez a költségeken túl azért is nehézséget okozott, mert ugyanazzal a természetvédelmi hatósággal kellett engedélyeztetni a munkát, amelyik korábban éppen azért büntetette meg az egyesületet, mert munkagéppel hajtott a rétre.
Az ismét beindított kaszálással a terület bő 80 százalékát rendbe tették (lásd képünk, amelyen az egyesületi tagok nyírják a füvet augusztusban), mikor szeptember 2-án megkapták az MNV Zrt. értesítését, mely szerint a vagyonkezelő által megbízott kft. szeptember 3-án megkezdi azt a kaszálást és gyommentesítést, amelyet az egyesület a felszólítás ellenére elmulasztott.
Az MNV szerdai sajtóközleményében úgy fogalmaz: mivel a vagyonkezelő célja a jogszerűtlenségek felszámolása, a terület tulajdonosi joggyakorlójaként saját költségén kezdte meg annak rendezését, lekaszálását és gyommentesítését is. A céljuk pedig a jogszerűtlenségek felszámolása és az országos jelentőségű védett terület visszaszerzése.
A vagyonkezelő a közleményben hangsúlyozza: a Hármashatárhegyre kiemelt figyelmet kell fordítani, mert egy országos jelentőségű védett természeti területen helyezkedik el. A cég nem tervez fejlesztést, építkezést a területre, azt rendezett állapotban mielőbb vissza szeretné adni a természetkedvelőknek.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket