BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Olcsóbban vehetnek ingatlant a vállalkozások

A Széchenyi Kártya Program egyes beruházási hitelei februártól már 3 százalékos kamatozással elérhetők, amelyek többek között ingatlanvásárlásra is fordíthatók. A KAVOSZ adatai szerint ráharapott a kkv-szektor. Nem véletlenül az Economx Money Talks’25 üzleti konferencián is fontos téma lesz a vállalati finanszírozás.

2025. április 13. vasárnap, 06:50

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 2010-es években a gazdasági prosperálás idején az infláció rendkívül alacsony szinten stabilizálódott, sőt, deflációs évet is feljegyezhettünk, ennek köszönhetően alacsony kamatokkal vehettünk fel hitelt. Majd a válság nehéz helyzetbe hozta a gazdasági szereplőket, nem véletlenül indította el a kormány tavaly októberben az Új Gazdaságpolitikai Akciótervet, amelynek meghatározó eleme a Demján Sándor Program. Ez utóbbi a tervek szerint 2025-ben összesen 1400 milliárd forintot mozgat meg a hazai kis-, és középvállalkozások versenyképességének és termelékenységének növelése érdekében.

Ehhez kapcsolódva a Széchenyi Kártya Programban a beruházási hitelek kamata 5 százalékról 3,5 százalékra csökkent még tavaly novemberben. Majd most februárban szinte minden terméktípus esetén további 0,5 százalékpontos kamatcsökkentés lépett életbe. A kedvezményes kamatozás révén egy 100 milliós 10 évre felvett hitel esetében a kkv-k finanszírozási terhei több mint negyedével csökkenhetnek. Ha pedig ingatlanvásárlásra koncentrálunk, akkor alapvetően az üzleti cél iroda, telephely vagy bérbeadás lehet.

A Széchenyi Mikrohitel MAX+ a mikro- és kisvállalkozások számára nyújt kedvező beruházási célú finanszírozást 100 millió forintig, vagyis a legfeljebb 10 éves futamidejű hitel akár ingatlanvásárlásra is felhasználható nettó három százalékos kamattal. Így mintegy 20 millió forintot takaríthatnak meg a vállalkozások 10 év alatt 100 millió forint összegű kamattámogatott hitelkonstrukcióban. De a Széchenyi Lízing MAX+ is szóba kerülhet ugyanilyen célú vásárlás esetén.

A Széchenyi Beruházási Hitel MAX+. szintén széles körben felhasználható beruházási célokra, beleértve az ingatlanvásárlást is. A "ZÖLD" alkonstrukció keretében, amely a fenntartható fejlődést és a zöld átállást támogatja, a kamat fix 1,5 százalék évente. Ez igényelhető például napelem rendszerek telepítésére, geotermikus energia felhasználására, víztakarékosságot célzó beruházásokra, valamint meglévő kapacitások bővítésére, új kapacitások kiépítésére.

A KAVOSZ információi szerint általánosságban a kamatcsökkentések hatása már érezhető: csak februárban kétszer annyi hitelkérelem érkezett be, mint egy évvel korábban, és jelenleg heti szinten 1100–1200 kérelmet fogadnak be, ami 10 százalékos növekedést jelent a korábbi időszakokhoz képest.

Más lehetőségek is adódnak

De ezen kívül még számos megoldás lehetséges, így a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is különböző támogatott hitelkonstrukciókat kínál a vállalkozásoknak, amelyek ingatlanvásárlásra is fordíthatnak, elsősorban akkor, ha a beruházás gazdaságfejlesztési célt szolgál. 

Ez utóbbi körébe tartozhat az új munkahelyek teremtése vagy éppen a termelőkapacitás növelése. De itt többnyire már nagyobb vállalkozások jöhetnek szóba. Illetve természetesen a kereskedelmi bankok is kínálnak jelzáloghiteleket ingatlanvásárlásra, amelyeknél már nem a kedvezményesre esik a hangsúly, bár nyilván itt is előfordulnak alkuk. 

„Azon cégek, akik nem támogatott finanszírozásban gondolkodnak, élhetnek a bankok által kínált piaci lehetőségekkel is. Több bank kínál ingatlanfedezetes cégkölcsönt, amely nemcsak ingatlan vásárlását teszi lehetővé, de akár gépek, berendezések finanszírozását, vagy meglévő telephely fejlesztését is. Ezek a hitelek jellemzően a céghez idomulnak, feltételei a cég méretétől, árbevételétől, alkalmazotti létszámától függően változnak. Általában forint vagy euro a kölcsön devizaneme. Egyes hitelek költségei pedig még a vállalkozásban is elszámolhatók” – mondta az economx.hu kérdésére Korponai Levente, a money.hu vezetője.

Farkas Tibor
Farkas Tibor
Farkas Tibor ingatlanpiaci szakújságíró, elemző. Évtizedek óta foglalkozik kiadványszerkesztéssel, offline és online weboldalak tartalomkészítésével, korábban többek között az állami és a civil szervezeti szektorban is tevékenykedett. Bölcsészdiploma mellett rendelkezik ingatlanközvetítő és értékbecslő, valamint logisztikai szervező végzettséggel. Több mint másfél évtizede specializálódott az ingatlanpiacra, ahol számos online hírportál és offline kiadvány szerkesztőjeként, újságírójaként tevékenykedett. Többek között az iroda.hu csoport, az ingatlan.com csoport és Az Év Irodája szerkesztőjeként és munkatársaként, illetve az Ingatlan Évkönyv munkatársaként és főszerkesztőjeként is dolgozott hosszú éveken át. Néhány ingatlanpiaci portál, ahol közreműködött korábban: ingatlanmagazin, irodablog, realista. Jelenleg ingatlanpiaci, illetve kripto- és blokklánc-ökoszisztémás szakanyagokat készít.

Ez is érdekelhet