Jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki öt év alatt közel 14 millió forintot tulajdonított el a rábízott társasházi vagyonból - közölte a Kaposvári Járási Ügyészség.
A negyvenes éveiben járó vádlott 2012 óta látta el egy 56 lakásból álló nagyatádi társasház közös képviseletét. A közgyűléssel történt megállapodás alapján a vádlottnak rendelkezési joga volt a társasház bankszámlái felett, tevékenységéért pedig tiszteletdíjat és könyvelési juttatást is folyósítottak neki - ismerteti az ügyet az ügyészség a közleményében.
A férfi 2015-től, éveken keresztül havi rendszerességgel nem csak az őt megillető pénzösszeget utalta saját bankszámlájára a társasház számlájáról, hanem egyéb összegeket is.
Hamisított, hogy leplezze a sikkasztást
A vádlott 2016-ban a társasház megtakarítási számláján lévő 3,4 millió forintot teljes egészében saját céljaira fordította, és hogy ezt leplezze, a ház belső felújítására szánt összeg felhasználásáról egy hamis vállalkozói szerződést is készített.
A férfi az évek során több mint 13,5 millió forintot tulajdonított el jogtalanul, továbbá a társasházra vonatkozó beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségnek nem tett eleget, ami miatt áttekinthetetlen volt a társasház vagyoni helyzete.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben börtönbüntetést, közügyektől eltiltást, pénzbüntetést és a közös képviselői foglalkozástól való eltiltást indítványozott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Micsoda fordulat: Nyilvánosságra hozták a titkos Audi-szerződést
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő
Káoszba fulladt Németország a Google bakija miatt

Mérlegre tettük: Karácsonyék vagy az Orbán-kormány az adósa a másiknak?

Széttrollkodná Budapestet az egyik polgármester, hogy Orbánnak is feltűnjön, mit tett
