A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény tájékoztatóból kiderül, hogy az értékelésnél 70 súlyszámmal szerepelt az ár, míg 30 súlyszámmal a minőségi követelmények, tehát az ár döntött. A másik ajánlattevő a Strabag-MML Kft. volt, amely 3,3 milliárdért vállalta volna a munkát, amelynek a kivitelezés mellett része az azt megelőző tervezés is.
A Market Zrt.-t 2014-ben vásárolta meg a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Garhartt Invest 2014 Zrt. A korábbi tulajdonos a Wallis érdekkörébe tartozó Wing Zrt. volt, amely a csoport kivitelező cégeként szerepelt és kiváló referenciákkal rendelkezett. Több irodaházat épített, de a Market építette a Fradi stadiont is.
Garancsi István vagyonát a Napi.hu gondozásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2016-os kiadványa 24 milliárd forintra becsülte, ezzel az üzletember a harmincadik legmódosabb magyar a listán.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el