A Hilton Budapest felújításának első két üteme 200 napig tartott közel ötezer négyzetméter alapterületen - derül ki a Danubius Hotels közleményéből.
A beruházás első ütemében kialakították többek között a vendégcsoportok érkezését segítő fogadóteret és a budai várhegy sziklájába süllyesztett panorámaliftet. A második ütemben a szálloda kétharmada kapott új formát, a fennmaradó 99 szobát pedig később korszerűsítik.
Felújították a báltermet is, illetve az ehhez kapcsolódó négy különtermet. A bálteremben akadt olyan időszak, amikor a munkaterületen egyszerre 320-an is dolgoztak. Itt az eddig meglévőkön túl 200 kilométer kábelt építettek be, 3800 darab új lámpát és 9 csillárt szereltek fel.

Olvassa el kapcsolódó anyagunkat a luxusszállodák tavalyi évéről.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el