Az építőipar mindig is rendhagyóan viselkedett a többi ágazathoz képest, az extrém magas márciusi cégalapítási szám azonban még a korábbi évekéhez képest is kiemeli az ágazatot a többi ágazat közül. Az egy hónap alatt közzétett 529 cégalapítás nem jelent ugyan rekordot, de a 2019-es - szintén magas bázisnak tekinthető - havi cégalapítási átlagot 9 százalékkal még meg is haladja.
Összességében a havi cégalapítási szám illeszkedik a korábbi trendbe, de ezúttal a trendben maradás jelent meglepetést. Ennek vélhetően jelentős részben az az oka, hogy a korábban indult cégalapítási folyamatokat már nem akarták az utolsó pillanatban megállítani a vállalkozók, ha már a cégalapításhoz kapcsolódó költségek nagy részét befizették, és az adminisztrációs folyamatokon is túl vannak.
Válsághatás
Ezzel szemben az ágazatban 1 hónap alatt csak 297 cégtörlést tettek közzé, ami pedig a korábbi havi értékeknél jóval alacsonyabb. Bármilyen furcsa, vélhetően ebben már látszik a járvány hatása. A jelenlegi válság abban is különbözik a korábbiaktól, hogy az adminisztrációs folyamatok is lassulnak. Ez különösen igaz a nem kritikus adminisztrációs lépésekre. Innen nézve viszont részben érthető, hogy csökken a cégtörlések száma, hiszen a cégtörlést összetett adminisztrációt igénylő eljárások előzik meg.
Az adminisztráció lassulása azonban csak eltolódást okoz a céginformációs közzétételekben, így középtávon a cégmegszűnések számának növekedése várható, különösen akkor, ha elhúzódik a járvány és a megszüntetésre irányuló eljárások elszaporodnak. A cégalapítási számokban pedig erős csökkenés valószínűsíthető már áprilistól.
2020 márciusában
- 833 végrehajtást,
- 92 felszámolást,
- 59 végelszámolást
- 146 kényszertörlést
tettek közzé az ágazatban, amelyek egyelőre mind a korábbi trendbe illeszkedő számok.
Ezen adatok közül a 833 végrehajtást érdemes kiemelni. Ez rendkívül magas érték ahhoz képest, hogy az ágazatban 54 ezer cég működik. Ez normál gazdasági állapotban nem lenne különösebb probléma, de válsághelyzetben a likviditási problémák sokkal gyorsabban fordulhatnak át tényleges fizetésképtelenségbe, például felszámolási eljárásokba. Tehát a magas végrehajtási arány rossz jel a szektor válságtűrő képességének szemszögéből. Az építőiparra ráadásul jellemzők a hosszú beszállítási láncok, így a likviditási problémák nagyon gyorsan lánctartozásokba fordulhatnak.
Hosszabb távon komoly bizonytalanság látszik
Az építőipar egy része azonban még vélhetően lendületben marad, a korábban megkezdett beruházásokat a vállalkozások értelemszerűen szeretnék még befejezni. Ezek a folyamatok rövid távon akár még gyorsulhatnak is, hiszen sokan igyekeznek még az alapanyagokat beszerezni, munkákat befejezni, amíg még lehet. Hosszabb távon azonban már komolyabb bizonytalanság látszik, sok beruházás nem indul vagy tolódik a járvány miatt.
Az Opten - Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) márciusra vonatkozó értéke átlagosan 18-19 százalék körül mozgott az építőiparban. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten - CFI Békés, Zala és Vas megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye produkálta.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon