A helyi civil szervezetek már régóta tiltakoznak a Fertő tavi állami beruházás ellen, mert szerintük óriási károkat okoznak vele a természetben. Az állami beruházó cég mintegy 30 milliárd forintért építtet szállodát, 16 apartmanházat a természetvédelmi területre, közvetlenül a tó partjára. Lesz még hatalmas kikötő, medencék és műfüves focipálya is - hangzott el az RTL Híradóban.
A Greepeace szakértője szerint jogszabályok tiltják, hogy közvetlenül a vízparton építsenek szállodát és apartmanházakat, és megdöbbentő, hogy az állam ehhez asszisztál. (Hogy ki fogja üzemeltetni a szállodát és a kikötőt, és miért az állam a beruházó, eddig nem derült ki - a szerk.)
Az évtizedek óta ott álló, tóparti cölöpházakat a tulajdonosokkal bontatták el saját költségükre. A Magyar Posta is elbontotta az ott lévő nyaralóját, az állami vállalat szerint emiatt "nincs lehetőség peres eljárás kezdeményezésére".
Az ügyben az Európai Bizottság vizsgálatot indított. A beruházásért felelős Miniszterelnökség a híradónak úgy reagált: az építkezés - amelyet a kormány nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánított - az összes nemzetközi és hazai jogszabály által előírt engedéllyel rendelkezi. A beruházás célja szerintük az, hogy "a tó magyar oldalán is kulturált strandterület és közösségi tér jöjjön létre - a pártalan természeti környezet megóvása mellett".
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba