Legkorábban január végén írhatja alá a Lánchíd felújítására szóló szerződést a Budapesti Közlekedési Zrt. az A-Híd Zrt.-vel, amely nettó 18,7 milliárd forintos ajánlatával elnyerte a megbízást. A munkákat február végén kezdhetnék meg - írja cikkében a 24.hu.
A fővárosnak azonban még nincs aláírt megállapodása a kormánnyal, amely 6 milliárd forint költségvetési támogatást ígért a híd felújításához még az előző főpolgármester, Tarlós István idejében, majd azt a Karácsony Gergely vezette önkormányzatnak is megerősítették, tavaly októberben határozat formájában.
A munka megkezdését nem hátráltathatja az állami támogatásról szóló írásos dokumentum hiánya - tudta meg a lap Wintermantel Zsolttól, a BKK igazgatóságának tagjától (korábbi fideszes újpesti polgármestertől) -, a főpolgármester ugyanis egy személyben hozott döntésével az utolsó pillanatban elhárította ezt az akadályt.
Hétfőn Karácsony Gergely a rendkívüli jogrendben kapott felhatalmazásával élve a teljes kivitelezési összeget rendelkezésére bocsátotta a BKK-nak, módosítottuk a megvalósítási megállapodást, így a Lánchíd felújításának megkezdéséhez csupán az szükséges, hogy a nyertes vállalkozó aláírja a szerződést, felvonuljon és megkezdje a munkát - közölte Wintermantel.
A BKK a 24.hu kérdésére megerősítette, hogy a fővárosi önkormányzat a feladat megvalósításához szükséges teljes összeg, azaz 26,75 milliárd forint biztosítására vállalt kötelezettséget.
Ezzel már harmadszor módosították a BKK és a fővárosi önkormányzat közötti, a Lánchíd rekonstrukciójáról szóló megvalósítási megállapodást. Belekerült, hogy a kivitelezés mielőbbi megkezdése érdekében "a feladatmegvalósításhoz szükséges teljes összegre kötelezettséget vállal" a főváros.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki