Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a körtér tíz éve alakul a metróberuházás és a közösségi közlekedés átszervezése miatt, ugyanakkor Dél-Buda szimbolikus közterületi építménye is régóta megérett az átalakulásra.
Az MTI beszámolója szerint jelezte: a Gomba megújítása korábban nem volt benne a kulturális városközpont kialakításáról szóló projektben, de végül sikerült azt kiterjeszteni.
A polgármester tájékoztatása szerint a központi találkozóhely átalakításának kulcspontja, hogy az áramellátást biztosító transzformátorokat határidőben át tudják-e helyezni, erre augusztus közepét jelölték meg. Hoffmann Tamás arról is beszámolt, hogy az épület kulturális funkciókat is kap, továbbá a Bartók Béla út 29. és 32. szám alatt is megújítanak olyan helyiségcsoportokat, amelyeket aztán kulturális célokra használnak.
Simicskó István (KDNP), a körzet országgyűlési képviselője, sportért felelős államtitkár szerint a körtér az átalakítás után valódi közösségi tér lesz, amellett, hogy megtartja közlekedési és kereskedelmi funkcióit. Szabó Levente felelős tervező arról számolt be, hogy a 70 éves, erősen leromlott műszaki állapotú Gombából modern köztéri pavilont alakítanak ki, amelynek udvara szabadon marad, az épület pedig átlátható lesz. Az udvarban felújítják az ivókutat, csobogót és a zöldfelületeket - tette hozzá.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról