A lakásukat bérbe adók számára kedvező lépés, hogy az ingatlankiadásból származó és 1 millió forintot meghaladó jövedelem után idén már nem kell a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint ez a lépés elsősorban a fővárosi lakásukat kiadó tulajdonosokat érinti, mert jellemzően ezeknél lépte át az éves jövedelem az 1 millió forintot.
Az eho eltörlése miatt a lakáskiadás utáni a terhelés lényegében az eddigi felére csökken, mivel csak 15 százalék szja-t kell fizetni. A lépés azonban várhatóan nem küldi lejtőre a bérleti díjakat, mert sok lakástulajdonos eddig sem fizetett meg minden közterhet a lakáskiadásból származó jövedelme után, így ez kevés bérbeadó számára jelent megtakarítást. A szabályváltozástól inkább az várható, hogy fehéredni fog a piac, tehát többen fogják legálisan, a tényleges bérleti díj bejelentésével kiadni a lakásukat - véli Balogh László.
Kapcsolódó
Jobban megéri a rövid távú bérbeadás
Egy szintén új szabály miatt jobb helyzetbe kerülnek az ingatlanjukat vagy ingatlanjaikat szálláshelyként, azaz lakáshotelként hasznosítók: szemben az eddigi eggyel 2018-tól három kiadandó ingatlan után választhatják a tételes átalányadózást, ez évente 38 400 forint minden egyes lakás után.
Az albérletben élő alkalmazottakat érintheti az a változás, amelynek eredményeként emelkedik a munkáltató által adható adómentes lakhatási támogatás. 2017-ben még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kaphatták támogatásként, 2018-tól ez az összeg a minimálbér 60 százalékára rúghat. Mivel a minimálbér és a limit is nőtt, így az adómentesen adható havi támogatás összege 51 ezerről közel 83 ezer forintra emelkedett januártól.
Ennyit nyerhet az illetékkedvezménnyel
Az eddigi 1 helyett 3 évük lesz a vevőknek arra, hogy a korábban eladott lakásuk forgalmi értékével csökkentsék az új ingatlan megszerzéséhez kötődő illetékalapot. A szabályváltozás nyertesei elsősorban azok a lakásvásárlók, akik 2015-ben vagy 2016-ban adtak el lakóingatlant, és azóta nem vettek másikat. Ezek a vevők a három éven belül eladott lakás forgalmi értékének 4 százalékával is csökkenhetik a fizetendő illeték összegét, ami számukra akár milliós megtakarítást is jelenthet - állapítja meg a szakértő.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek