A kétfordulós, meghívásos közbeszerzési felhívást az ajánlatkérő Belügyminisztérium tette közzé. A nyertes feladata a Budai várban lévő három épület kivitelezése, valamint a belvárosi József Attila utca 2-4. szám alatti épület tervezése.
A felhívás kiemeli, hogy a Belügyminisztériumnak a budai várnegyedben történő elhelyezésével kapcsolatos beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűek, erről a kormány még 2015 decemberében döntött.
Az érintett épületek összesített hasznos alapterülete 25 ezer 621 négyzetméter. Ebből 20 ezer 571 négyzetméter az Országház- és az Úri utcai épületé, továbbá 250 négyzetmétert tesz ki a Kapisztrán téri beépítés. A maradék 4 ezer 800 négyzetméter a Nándor utcai épületre jut. A munkát ez év november végén kell elkezdeni, míg a befejezési határidő a jövő év utolsó napja.
A felhívásra az jelentkezhet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a nettó árbevétele elérte a 14 milliárd forintot és ebből a magasépítési kivitelezés és tervezés legalább nettó 10 milliárdot tesz ki.
A tenderre augusztus 15-ig lehet jelentkezni, az ajánlattételre alkalmas vállalkozásokat pedig várhatóan augusztus 29-ig értesíti az ajánlatkérő.
Az értékelésnél a minőség és az ár 50-50 súlyszámmal esik majd latba.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni