A két szóban forgó épület az Országház utca 28-32., illetve az Úri utca 49-51. szám alatt található. Ezeket kell úgy átalakítani, hogy oda beköltözhessen a Belügyminisztérium.
Az engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítésére írt ki tendert a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Ez azonban formális volt, mivel a Középülettervező (Közti) Zrt. a korábbi tervekhez kötődő szerzői vagyoni jogokat (így a tervek felhasználásának és átdolgozásának, valamint az épület, vagy az épület egyes részei terveinek módosítási jogát) másnak nem engedte át. Így a munkát csak ez a cég végezheti el.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredménytájékoztató szerint a Középülettervező Zrt. az eredetileg becsült 606 millió helyett 628 millió forintért vállalta a tervezést.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?