Tinédzser korba lépett az óbudai Testvérhegy Harsánylejtő régiójában elkezdett BIF beruházás, a térség legnagyobb ingatlanfejlesztő projektje, amely mára sikeresen túljutott az első ütem telekalakító, infrastruktúraépítő szakaszán. Az első ütem során kialakított 88 darab, ezer négyzetméteres építési telek már elkelt, folyamatosan nőnek ki a földből a lakásépítő vállalkozások és a magánépítkezők családi- és társasházai, barátságos, rendezett környezetet teremtve a beruházás folytatásának. Gazdára talált a második ütem telkeinek nagy része is, az első két fázis exkluzív családi és ikerházai a hírek szerint egymilliós négyzetméteráron forognak a piacon.
A fejlesztés sikere, és az új lakáspiac fellendülése arra sarkalta a BIF-et, hogy egy újabb fázisban már nem csak telekfejlesztésben gondolkodjanak, hanem lakásépítésben is, azt a vevőkört megcélozva, akik gyerekeik kirepülése után, óbudai, vagy a környéki agglomerációs családi házaikból a belvároshoz közelebb, kevesebb vesződséggel járó, kényelmesebb, de továbbra szellős életteret kínáló, zöldövezet lakásba költöznének.
Exkluzív kertvárosi lakópark épül a testvérhegyi Harsánylejtőn
A fejlesztő tervei szerint 16 épületben összesen 80 lakás épül több ütemben, az első négy ház már elérte a szerkezetkész állapotot, s 2018. nyarán költözhetővé válik.
A liftes, 5 lakásos társasházak egymástól kényelmes, intimitást biztosító távolságra épülnek, nagy üvegfelületeikkel, ablakaikkal, teraszaikkal a Hármashatárhegyre tájolva. Az épületenként külön bejegyzett helyrajzi szám garantálja, hogy a használatbavételi engedélyt minden ház külön, a készültségtől függően szerezheti meg. A teljes projekt befejezését 2019 végére ígéri a BIF.
Két építész stúdiót bíztak meg a tervezéssel, így a letisztult vonalakra, élhető terekre vágyó lakásvásárlók éppúgy megtalálhatják az igényeiknek megfelelő otthont, mint a lendületes vonalvezetést, izgalmas terek kedvelők, mindezt 50-90 négyzetméteres alapterületű skálán.

A földszintes lakásokban a 180-250 négyzetméteres, kizárólagos használatú, intim saját kert, a legfelső szint penthouse lakásainál - egyetlen lakás van csak a felső szinten - , a Hármashatárhegyre tájolt hatalmas terasz a további különleges extra vonzerő.
A parkolást az épületek alatti teremgarázsban biztosítják. A társasházi lakások készen állnak majd az okos technológia befogadására, "smart ready" állapotban adják át őket, azonban mivel erre ma még sokaknak nincs igénye, előre nem telepítik a hozzá tartozó berendezéseket. Magas színvonalú műszaki tartalom mellett házközponti fűtés és lift gondoskodik a lakók kényelméről.
Utóbbi jelentősége már most tetten érhető, az érdeklődők zöme ugyanis középkorú, számukra is különösen fontos, hogy a belváros autóval 10 perc alatt elérhető, s a tömegközlekedés - az új elővárosi vasút, busz és a meghosszabbításra váró villamos - is gyors és kényelmes alternatívát kínál a központ elérésére.
Mindez mennyibe kerül?
Átlagosan 660- 720 ezer forint a négyzetméterár, a teremgarázs helyekért 3 millió forintot kell fizetni, s jó tudni, hogy a fejlesztő régi, jól ismert, stabil szereplője az ingatlanpiacnak, aki nem a vevők pénzén finanszírozza a beruházásait.
A bentlakók kényelmét a környék infrastruktúrájának bővítése is szolgálja, a közös kert parkosítása mellett a lakók nyugalmát nem zavaró, attól elkülönülő játszótér épül, a további két-három évben óvoda, bölcsőde, üzlet, posta is a rendelkezésre áll majd amellett, hogy már most is nagy számban elérhetők a közelben olyan kereskedelmi létesítmények, mint a Tesco, Lidl, vagy a közeli pékség.
A cikk megjelenését a BIF Nyrt. támogatta.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az