A KFIB a családok otthonteremtési kedvezményének és az új lakások áfacsökkentésének hatását vizsgálta, az elemzés szerint előbb óriási keresletre, majd mire az építőipar felfejlődik, akár nagymértékű túlkínálatra és a buborék kipukkadására lehet számítani.
Az elemzés szerint a jelenleg külföldön dolgozó szakmunkások hazatérésére nem lehet számítani, a szakképzési területek átszervezésével pedig három-négy év múlva lépnének a piacra a szakmunkások, épp akkor, amikor a piaci kereslet már kezd majd lecsengeni.
Korlátos lehetőségek
A KSH szerint a 2000-es évek közepén még mintegy 330 ezren dolgoztak az ágazatban, tavaly már csak 270 ezren, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége tavaly jelezte, hogy nincs elegendő szakképzett munkaerő a piacon.
Ha a gazdaságban állást találna minden olyan munkanélküli, aki a legutóbbi munkahelyén építőipari vagy bármilyen ipari tevékenységet végzett, évente akkor is legfeljebb 1,6 millió négyzetméterrel tudnák a jelenlegi fölé emelni az épített lakások összterületét. Így a szakemberhiány miatt az új lakások száma legfeljebb évi 20 ezerrel növekedhet a jelenlegi szinthez képest, és ez is csak négy év alatt érhető el.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el