A II. kerületi önkormányzat hivatalos lapjának Varga Mihály tárca nélküli miniszter elmondta, hogy a döntést előkészítő tanulmány szerint több érv is szól a lebontás mellett: az ingatlan állapota, továbbá az, hogy az épület elzárja azt a budai szélcsatornát, amely északnyugatról hozna friss levegőt a körútra és a Víziváros egy részébe. Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere a lapnak úgy nyilatkozott: környezetvédelmi és egészségügyi szempontból is szükség lenne az épület lebontására, a lépéssel élhetőbbé válna a környék. A kormány már tárgyalt a kérdésről, és napokon belül megszülethet a vonatkozó határozat - olvasható a cikkben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el