Nagyot nőtt a használt ingatlanok ára a Balatonnál, de sok helyen, köztük a legdrágább településeken már stagnálnak az árak – írja elemzésében a megveszlak.hu.
A Balaton körüli lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 21 százalékot drágult tavaly júniushoz képest, most 762 ezer forint. Számottevő a különbség az északi és a déli part között: míg a déli parton 698 ezer forint az átlagos négyzetméterár, addig az északi parton meghaladja a 807 ezer forintot.
Nem meglepő tehát, hogy a legdrágább települések mind az északi parton fekszenek, azonban tavaly óta már vannak felkapottabb helyek is Tihanynál. Paloznakon például már átlépte az egymillió forintot az átlagos négyzetméterár: pontosan 1 millió 98 ezer forint, pedig a településnek saját strandja sincs. A mellette fekvő Alsóörsön már lehet strandolni, ott 950 ezer forint egy négyzetméter, Tihanyban pedig 949 ezer. Budapesttől kicsit távolabb, Balatonakalin sem sokkal olcsóbbak a házak, ott 947 ezer forint az átlagár.
A fővárostól legtávolabb eső Balatonszentgyörgyön viszont ennek kevesebb mint fele, 416 ezer forint és Keszthely is viszonylag olcsó a Veszprém megyei településekhez képest, ott 558 ezer forintot kérnek el.
Hiába a csillagászati árak az északi parton, a befektetőknek mégis inkább a déli part felé érdemes nézelődni. Balatonszemesen tavaly június és idén május között 414 ezer forinttal nőtt az átlagos négyzetméterár, míg Paloznakon az emelkedés 319 ezer, Balatonberényben pedig 292 ezer forint volt.
Ami az április és május közötti változást illeti, tizenöt településen egyáltalán nem emelkedtek az árak, és ide tartozik a csúcstartó Paloznak is, valamint Tihany és Balatonakali. A megveszlak.hu azt írja, a vásárlók ingerküszöbét már elérték az egymillió forintot meghaladó, vagy közelítő árak, a kereslet esetleges csökkenése pedig arra kényszerítheti az eladókat, hogy ne emeljenek tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!