A falusi csok igénybe vehető tanya, birtokközpont vagy preferált kistelepülés területén használt lakás vásárlással egybekötött bővítésre és korszerűsítésre, valamint meglévő lakás bővítésére és korszerűsítésére is - írta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos közleményében.
A használt lakás vásárlására és egyidejű korszerűsítésére vagy bővítésére egy gyermek esetén 600 ezer, két gyermek után 2,6 millió, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege. Meglévő otthon felújítására a felsorolt összegek fele igényelhető.
Kapcsolódó
A falusi csok népszerűségét jól mutatja, hogy a program 2019. július 1-jei indulása óta közel 16 ezer befogadott kérelem érkezett, több mint 83 milliárd forint értékben - írta a Miniszterelnökség.
A falusi családi otthonteremtési kedvezmény a Magyar falu program egyik fontos pillére, amellyel a kormány célja a falvak népességcsökkenésének megállítása és a fiatal párok letelepedésének elősegítése vidéki környezetben - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon