csúszik a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának a felújítása. Az a legvalószínűbb, hogy azt október végén adják át - tudta meg a Népszabadság Kubatov Gábortól, a kormánypárt ügyvezető alelnökétől. Áprilisban Kubatov a Magyar Hírlapnak még azt mondta: "szeptember végére el kell készülni a munkával. Ez azt jelenti, hogy mindössze hat hónapja van az építőnek".
A Fidesz-székházon olvasható tábla szerint az átadás tervezett határideje november eleje.
Azt, hogy ehhez képest miért csúszik a székházfelújítás befejezése, illetve hogy miért az Orbán Viktor által személyesen kezdeményezett népszavazás a "határkő", a kormányoldal egyik politikusa azzal magyarázta: "Nyilván, mert ilyen ütemben haladnak az építkezési munkálatok".
Másrészt viszont nem szeretnék borzolni a kedélyeket a referendum előtt egy "csillogó" Fidesz-székház átadásával - jegyzi meg a napilap. A felújítást a milliárdos Garancsi István cége, a Market Zrt. végzi 460 millió forintért. Nem írtak ki közbeszerzést, meghívásos tender volt négy magyar cég számára. A Market építette az FTC-stadiont, de Garancsi cége számára nagy biznisz a jövő nyári vizes világbajnokság helyszíneinek, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokának a felépítése is.
A Fideszben annak a lehetőségét is szeretnék kizárni, hogy esetleg valamelyik ellenzéki erő a Lendvay utcai székház elé szervezzen a népszavazás előtt kormányellenes demonstrációt - olvasható a lapban.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket