Országos kibernyomozói szervezet alakult a rendőrségen belül október elején – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata pénteken.

A közlemény szerint az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályán újonnan megalakult kiberstratégiai osztály munkatársai a rendőrség teljes kibervédelmi tevékenységét összehangolják, mintegy 300 ember munkáját koordinálják, továbbá a nemzetközi kapcsolattartásért is felelősek.

Ugyanakkor a szakterületet jól ismerő munkatársakkal bővítették és erősítették a területi nyomozóhatóságok – vármegyei rendőr-főkapitányságok, Budapesti Rendőr-főkapitányság, Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – állományát is.

Az egység összehangoltan dolgozik a bűncselekményre utaló elsődleges jelzéstől a felderítésen át egészen az ügy vádemelési szakaszáig. Közölték azt is, hogy

az online térben elkövetett jogsértések – ezen belül leginkább a vagyon elleni online csalások száma – az utóbbi öt évben folyamatosan emelkedett.

A rendőrséghez az elmúlt időszakban rendkívül sok ilyen típusú feljelentés érkezett, a sértetteknek okozott kár mostanra elérte a több milliárd forintot.

Eddig is több fronton küzdött a jelenség ellen a rendőrség: intenzív bűnmegelőzési kampányaikban széles körben bemutatták a főbb csalási formákat, az iskolai programjaikba beépítették az online biztonság oktatását. Hozzátették: kibervédelmi nyomozóik éjjel-nappal dolgoztak a bűncselekmények felderítéséért és az elkövetők felelősségre vonásáért.

Tavaly a rendőrség is csatlakozott a KiberPajzs elnevezésű együttműködéshez, amelyben intézmények és piaci szereplők indítottak közös kampányt a lakosság kiberbiztonságának növeléséért.

Az együttműködő szervezetek között gyors és hatékony jelzőrendszer alakult ki, a lakosság kibertudatosságának növeléséért is összehangoltan dolgoznak.

 

Home office, bűnözés, óvatlan emberek – az online csalások félelmetesen elszaporodtak

Évek óta drámai mértékben növekszik a legkülönfélébb online csalások száma, az adatok szerint a folyamatos „csúcsdöntéseknek” egyszerűen nincs határa. Az okok nyilván összetettek, az Economx által megkérdezett szakértők is így látják, ezért segítségükkel a legfontosabbakról most megpróbáljuk lerángatni a leplet. Bővebben --->