Az Ipsos nemzetközi közvélemény-kutató cég legutóbbi globális felmérésében arra a kérdésre, hogy milyen irányba haladnak a dolgok az országában, a magyarok 83 százaléka a „rossz irány″ válaszlehetőséget jelölte be. 

Magyarország ezzel a lista végén, az utolsó előtti helyen kullog, Peru zárja a sort, ahol 87 százalékos a pesszimisták aránya, míg a világátlag 62 százalék.

A felmérés szerint – amelyet a 24.hu ismertet – az összes megkérdezett országban átlagosan 38 százalék gondolta úgy, hogy gazdasági szempontból jól áll az országa. A magyaroknak csak a 17 százaléka látta így, ezzel hátulról a harmadik helyen állunk az országok rangsorában, egyedül Dél-Koreát és Argentínát előzzük meg.

A kutatás arra is kitért, hogy mi aggasztja leginkább a magyarokat.

  • Első helyen a korrupció áll 46 százalékkal,
  • majd a szegénység 40 százalékos említési aránnyal,
  • utána az infláció következik, amely a magyarok harmadát, 33 százalékát aggasztja,
  • a munkanélküliség miatt 20 százalék nyugtalan,
  • a bűnözés honfitársaink 13 százalékát borítja ki,
  • a nemzetközi katonai konfliktusokon 6 százalék borong,
  • a klímaváltozás pedig csupán a magyarok 5 százalékát tölti el szorongással.

Az Ipsos havonta megismételt kutatásában a térségből ezúttal Magyarország mellett  Lengyelország viszonyait vizsgálták. Kimutatták, hogy lengyel barátaink jóval kevésbé borúlátóak, 59 százalékuk szerint rossz irányba, 41 százalékuk szerint jó irányba mennek a dolgok hazájukban.