2019 júniusában az Európai Bíróság kimondta, hogy közösségi jogot sért a gyakorlatilag kizárólag külföldieket terhelő autópályadíjak németországi bevezetése. Németországban két évvel korábban, 2017-ben elfogadott díjfizetési rendszer arra épült, hogy a németeknek és a külföldieknek egyaránt kell úthasználati díjat fizetniük, csakhogy a német autósokat a gépjárműadó csökkentésével tehermentesítették volna.
Ausztria – Hollandia támogatásával – ezért az Európai Bírósághoz fordult az ügyben, arra hivatkozva, a szabályok gyakorlatilag diszkriminálják a külföldi autósokat, és tulajdonképpen kizárólag nekik kell fizetniük az úthasználatért. A bíróság nekik adott igazat, így a német hatóságok visszavonták a kifogásolt jogszabályt.
Ezzel a szerződött üzemeltető viszont sokat veszített miután az autoTicket vegyesvállalatot alapító osztrák Kapsch és a CTS Eventim jegyértékesítő eurómilliárdos szerződést kötött a díj beszedésére és az elektronikus matricák kiadására, így csaknem 560 millió eurós kártérítést követelt a választottbírósági eljárásban.
A bíróság a követelést eltúlzottnak találta, a perben álló felek pedig végül elfogadták a sokkal kisebb, de még így is tekintélyes kártérítést – írja a Tagesschau, a német közszolgálati csatorna, az ARD híradója alapján.
Napelemmel fednék be a német autópályákat
Olyannyira nem tűnik őrültségnek, hogy az autópálya legyen akár az új terepe a zöldenergia termelésnek, hogy Ausztria, Németország és Svájc illetékes szervezetei már be is álltak az erről szóló kísérleti projekt mögé. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál