A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálata után 12,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Jolly Joker Kft.-re annak jogosulatlan kiegészítő pénzügyi tevékenysége miatt. A társaság korábban jogszerűen működött, később azonban – miután a kiemelt közvetítői jogviszonya megszűnt – engedély nélkül folytatta a pénzváltási tevékenységét – közölte csütörtökön a jegybank.
A piacfelügyeleti eljárás megállapításai alapján az MNB az ügyben jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanújával feljelentést tesz, azonnal megtiltotta a cégnek, hogy pénzváltást végezzen.
Az MNB vizsgálata feltárta: a cég korábban ugyan kiemelt közvetítőként jogszerűen folytatta pénzváltási tevékenységét, azonban a jogviszony megszűnésével ugyanezt már jogosulatlanul tette. A társaság jokervaluta.hu néven honlapot is működtetett, s legalább két fővárosi üzlethelyiségben szolgálta ki pénzt váltani kívánó ügyfeleit. A vizsgálat során összegyűjtött adatok alapján közel másfél éven át bizonyítottan legalább félszáz ügyletkötésre került sor a társaság részéről.
A jegybank eljárása során megállapította, hogy
a társaság üzletszerűen, azaz rendszeresen, előre egyedileg meg nem határozott ügyfélkörnek, nyereség, vagyonszerzés fejében végzett pénzváltást, miközben nem rendelkezett engedéllyel.
A bírságösszeg megállapításánál súlyosító körülménynek számított, hogy a társaság huzamosabb ideig folytatta jogsértő tevékenységét, illetve, hogy – pénzpiaci közvetítő múltjára tekintettel – tisztában volt azzal, hogy korábbi megbízási szerződésének megszűnését követően az általa végzett tevékenység engedélyhez kötött, ennek ellenére mégis folytatta tevékenységét. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a jogsértés összértékének, és az ügyletek számának nem volt jelentős tényleges hatása a pénzügyi intézményrendszer tagjaira, illetve az ügyfelekre – közölte az MNB.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás