Eladja Harry Maguire-t a Manchester United, miután annyira tarthatatlanná vált a helyzet a játékossal kapcsolatban, hogy nem maradt más megoldás.
A védő még 2019-ben igazolt a vörös ördögökhöz világrekordot jelentő, 80 millió fontért – klub még soha nem fizetett ennyit egy védőért – és hamar csapatkapitány is lett belőle.
Később Maguire azonban kapitális hibákat vétett, és a világ legdrágább védőjátékosából a világ legnevetségesebb játékosa lett az internetes közösségnek köszönhetően. A komédiába illő jelentekből több videós összeállítás is született, íme az egyik:
A manchesteri szurkolók kíméletlenül bántak vele, a tavaly érkezett edző Erik ten Hag pedig gyorsan egyértelművé tette, hogy a válogatott játékosnak nincs helye a csapatban.
Az idei nyári átigazolási időszakban végre ajánlatot kapott a manchesteri vezetőség: a West Ham United 30 millió fontot adna Harry Maguire-ért, melyet a hírek szerint a vörösök vezetősége azon nyomban el is fogadott, a West Ham már csak arra vár, hogy hivatalos felhatalmazást kapjon, hogy tárgyalhasson a játékossal a személyes feltételekről, aki állítólag – bár nagyon szeretett volna a Unitednél maradni – belátta, hogy váltania kell.
Így érhet vége egy korábban reményteljes kapcsolat: 50 millió fontot bukik a Manchester United a világ legdrágább védőjén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat