A kínai központi bank az ötéves lejáratú hitelek kamatához nem nyúlt, azt 4,20 százalékon tartotta. Az ötéves hitelek kamata szintén júniusban csökkent először a jelenleg is érvényes 4,20 százalékra a tavaly augusztustól érvényes 4,30 százalékról. Szakértők azzal számoltak, hogy a jegybank 4,05 százalékra viszi le az ötéves hitel referenciakamatát.
Az elemzőket meglepte a hétfői döntés.
A központi bank múlt héten kedden ugyanis 15 bázisponttal, 2,5 százalékra csökkentette a középlejáratú hitelkeret (MLF), a pénzintézeteknek nyújtott egyéves lejáratú hitelek kamatát és ennek alapján szakértők arra számítottak, hogy hétfőn erőteljesebben csökkentik az LPR-t. Az MLF a kínai jegybank által a kereskedelmi bankok likviditásának biztosítására használt fontos hitelezési eszköz, amely közvetlenül befolyásolja az LPR kamatlábát.
Az LPR 2019 augusztusában lett az új benchmark a kínai központi bank kamatreformja után. 2020-tól a jegybank megköveteli a bankoktól, hogy az új hitelek kamatainak meghatározásakor az LPR-t vegyék alapul.
Keleti pánik: az orosz mellett a kínai jegybanknak is mentenie kellett
Miközben a nyugati gazdaságok fellélegeznek az inflációs sokk után, most Oroszország és Kína küzdenek nehézségekkel. Előbbinél érthető a maga indította háború miatt, Kínában viszont a korábbi gazdasági túlhevülés, az ingatlanpiaci túlburjánzás okozza a nehézségeket. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói