Az uniós hivatal szerint a háború elől Ukrajnából elmenekültek továbbra is csökkenő számban regisztrálnak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak többek között egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyermekeik pedig állami iskolába járhatnak.
A jelentés szerint a következő országok segítettek a legtöbbet:
- Németország – 1 067 755;
- Lengyelország – 976 575;
- Csehország – 325 245 menekültnek biztosította a legtöbb ilyen jogállást.
A márciusi adatok azt mutatják, hogy az előző hónaphoz képest három százalékkal, azaz 116 930-rel csökkent az átmeneti védelemben részesülő ukrán menekültek száma.
A legnagyobb csökkenést Csehországban figyelték meg, ahol 122 585-tel kevesebb ilyen végzést adtak ki februárhoz képest.
A korábbi hónapokhoz képest növekedést regisztráltak:
- Németországban (+33 125);
- Olaszországban (+7430);
- Romániában (+6640).
Az egyes tagállamok népességéhez viszonyítva a március végi adatok szerint az ideiglenes védelemben részesülő ukrán állampolgárok ezer lakosra jutó aránya:
- Csehországban (30,9);
- Észtországban (27,8);
- Lengyelországban (25,9);
- Litvániában (24,2);
- Bulgáriában (22,5) volt a legnagyobb, uniós szinten ez az adat 8,7.
Az ideiglenes védelemben részesülők 47 százalékát nők, 35 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 18 százalékát pedig felnőtt férfiak tették ki.
A jelentésből kiderült továbbá, hogy Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 30 585 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára.
Éppen egymillióan tartózkodnak engedély nélkül Európában
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint 2022-ben Lengyelország volt az az uniós tagország, amely a legtöbb nem uniós állampolgár esetében tagadta meg a belépést, számuk 23 330 volt. Lengyelországot Magyarország (15 780), majd Horvátország (11 800) és Írország (9 240) követte. A jelentés szerint a tagállamok a legtöbb, 28 890 esetben ukrán állampolgárok esetében tagadták meg az uniós belépést, noha ez az arány 2021-hez képtest 43 százalékkal volt alacsonyabb. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!