A Johnston Atoll 1300 km-re található Hawaiitól, itt végzik a SpaceX rakétajárművek próbaleszállását. Az érkező hiperszonikus rakétaszállítmányok tesztelése károsíthatja a vadon élő állatok menedékhelyén fészkelő tengeri madarakat – vélik biológusok és szakértők.
Nem ez lenne az első eset, hogy a SpaceX tevékenységei hatással vannak a védett madarakra.
Tavaly a texasi Boca Chicában végrehajtott Starship rakéta fellövése során következett be robbanás, amely elpusztította a parti madarak fészkeit és tojásait, és bajba sodorta a milliárdos Elon Musk cégét, aki ezzel úgy tréfálkozott, hogy „kárpótlásul egy hétig tartózkodik az omlett evésétől.”
A légierő márciusban jelentette be, hogy a Johnston Atoll-t választotta ki a SpaceX-szel kifejlesztett Rocket Cargo Vanguard program tesztelésének helyszínéül – írta meg a Reuters.
A kísérleti projektben olyan rakétajárműveket leszállását próbálják ki, amelyeket úgy terveztek, hogy akár 100 tonna rakományt is eljuttassanak a Föld bármely pontjára körülbelül 90 percen belül.
A 2,6 négyzetkilométeres atollon dolgozó biológusok és szakértők szerint a projektet a sziget 14 trópusi madárfajtája nem élné túl.
Nagyjából egymillió tengeri madár él az atollon egész évben, szemben az 1980-as években mindössze néhány ezerrel.
A legnagyobb probléma, amit a tesztelés okoz, az a hanghatás, amelynek ereje kilöki a madarakat a fészkükből, és nem térnek vissza a helyükre, és ez generációk elvesztéséhez vezet – mondta Ryan Rash, a Texasi Egyetem vadbiológusa, aki csaknem egy évet töltött a Johnstonon.
A projekt két leszállópálya megépítését és 10 rakéta visszaszállását foglalná magában négy év alatt.
Az Egyesült Államok Légierejének szóvivője közölte, hogy konzultálnak a Hal- és Vadvédelmi Szolgálattal, valamint a Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal Tengeri Halászati Szolgálatával, hogy felmérjék a környezeti hatásokat, amelyek elkerülhetetlenek lesznek.
A Reuters által megkérdezett biológusok szerint a Csendes-óceán térségében, ahol kevés a néptelen terület, és a tengerszint emelkedése is fenyeget, a madarak fészkelésük és túlélésük szempontjából Johnstontól függ.
A nyilvánosság elől elzárt Johnston Atoll a légierő igazgatása alatt áll, és a Fish and Wildlife Service irányítja. A szigetet az 1950-es évek végétől 1962-ig nukleáris kísérletekre használták, 1972 és 1975 között pedig vegyi lőszerek, köztük az Agent Orange raktározására használták.
A légierő 2004-ben fejezte be az atoll megtisztítását, és azóta a fészkelő tengeri madarak és a vonuló parti madarak menedékhelye. Az emberek látogatását a szigeten szigorúan ellenőrizték, hogy elkerüljék a madarak zavarását.
Épségben landoltak a Földön a világűrben rekedt asztronauták
Egy hét helyett végül háromnegyed évet volt kénytelen a Nemzetközi Űrállomáson tölteni a két amerikai űrhajós, miután meghibásodott az őket szállító űregység. Erről itt olvashat részletesebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Tömegsírra bukkantak a budai Várban

Ijesztő gazdasági adatok: fordulóponthoz érkezett Magyarország?

Elszámolta magát a kormány? A nyugdíjasok húzhatják a rövidebbet

Sípolhat az alkoholszonda egy konyakmeggy után: igaznak bizonyul a legenda

Katasztrófa Parajdon: "Sajnos elvesztettük a csatát a természettel"

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Még alig volt nyalakodni való idő, de máris megvan az idei győztes
