A vádirat szerint az elkövetők rendszeresen kéregetésből szereztek pénzt a Budapest-Lajosmizse között közlekedő vonatokon. 2023 februárjában egyikük szintén a fenti vonalon utazott, amikor észrevette, hogy a vele szemben ülő férfi elaludt. Ezt kihasználva az alvó sértett zsebéből kivette mobiltelefonját, amelynek tokjában 100 ezer forint is volt. Örkény megállóban azután az elkövető a telefonnal és a pénzzel együtt leszállt a vonatról.
Ezt követően 2023 júniusában az egyik elkövető szintén az érintett vasútvonalon leült szemben az Örkényben 2 éves gyermekével felszálló sértettel. Miután mondvacsinált ürüggyel szóba elegyedett a sértettel, először 5 ezer, később 2 ezer forint átadására szólította fel.
Fegyveres rablás
Mivel a sértett férfi a pénz átadását megtagadta, a másik elkövető a sértett közvetlen közelébe lépett és láthatóvá tette, hogy jobb kezében egy bicskát tart, amelynek pengéjét még nem hajtotta ki. Ezzel egyidejűleg odaszólt a sértettnek:
Ugye nem akarsz bajt?
Mivel a sértett féltette saját, illetve gyermeke testi épségét, ezért átadta a kért összeget. A vádlottak ezután még mellette maradtak Ócsa megállóig, ahol azután leszálltak a vonatról. Dabasi Járási Ügyészség az ügyben a kifosztás bűntette illetve felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit