Orbán Viktor miniszterelnök keményen bírálta a Tisza Pártot és az uniós vezetőket is legfrissebb bejegyzésében a Harcosok Klubjában.
Tegnap ismét kiderült, hogy a Tisza egy digitális blöff
– értékelte a Tisza Párt második, nagykanizsai kongresszusát a kormányfő. A regnáló magyarországi kabinet első embere úgy látja, hogy jelöltjei, szervezete és pártja sincs a Magyar Péter vezette formációnak.
A Fidesz elnöke szerint miközben a legnépszerűbb ellenzéki párt egy „digitális blöff”, addig az övék „Európa legnagyobb és legsikeresebb politikai közössége”, a céljuk pedig a „’22-es választási eredmény” – számolt be a kormányfő szavairól az Index.
Az ukrajnai eseményekért is az EU-t okolja
A miniszterelnök kitért Sebestyén József ügyére is, akit erőszakkal besoroztak az ukrán hadseregbe, ahol brutális bántalmazásnak vetették alá, ami – a kormányzat narratívája szerint – végül a halálához vezetett. Az ukrán szárazföldi erők parancsnokságának közlése alapján viszont nem a bántalmazás, hanem tüdőembólia okozta a 45 éves férfi halálát.
„Weber és Von der Leyen hallgat. Sebestyén Józsefet Ukrajnában a kényszersorozás során agyonverték. Magyar és így európai uniós állampolgár volt. Mégis hallgatnak"
– írta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ez elfogadhatatlan, ezért megteszik a „szükséges lépéseket”.
Orbán Viktor végre levadászhatja a nagyvadat, akire régóta fáj a foga
Csütörtökön bizalmatlansági szavazást tartanak Ursula von der Leyen ellen az úgynevezett Pfizer-gate miatt. Az Economx gyorstalpalójával felzárkózhat az ügyben: elmagyarázzuk, hogyan jutott ide az elnök, mi kell ahhoz, hogy leváltsák, mikor volt utoljára példa hasonlóra, és hogy mi a magyar kormány álláspontja az ügyben. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint