Borbély Lénárd elmondta: a serleges láncos díszkút a csepeli Weiss Manfréd Művekben készült az 1930-as években, helytörténészek segítségével találtak rá, hozták rendbe és állították fel a csepeli Szent Imre téren.
A jövőbe mutatva hirdesse a múlt dicsőségét
– hangsúlyozta a polgármester az átadóünnepségen.
A csepeli képviselő-testület döntése alapján Debre Istvánné cigány pedagógus, óvodavezető, Bese Benő iskolaigazgató és Buzek László röplabdázó kapta idén a csepeli díszpolgári címet.
Debre Istvánné évtizedeken át dolgozott szegény, főként roma gyerekek felzárkóztatásáért, óvodai, iskolai pedagógusként, oktatási szakemberként. Bese Benő a Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója csaknem két évtizede, korábbi többszörös magyar bajnok magasugró. Buzek László 1965-1982 között 266-szor volt válogatott röplabdázó, tízszeres magyar bajnok, több világ- és Európa-bajnokságon vett részt.
Az elismeréseket Borbély Lénárd adta át a Csepel napja alkalmából tartott ünnepségen, Csepel főterén, a Szent Imre téren. Július 18-a Csepel születésnapja, 1712-ben ezen a napon kezdődött meg a terület török hódoltság utáni újra betelepítése.
Feltámadt az egykori csepeli úttörőtábor: Kolonics György nevét kapta
1973. június 15-én nyitott meg Csepelen a Kis-Duna part mentén az Úttörő és Ifjúsági Tábor, ami a csepeliek összefogásával épült meg. Ötven év múltán most ezt a terület született újjá, mint multifunkciós szabadidőpark, szintén közösségi tervezéssel.Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megdöbbentő fordulat: felmondja ügyfelei szerződését a nagybank, politikai okokból
Halálzónában Oroszország, minden perccel csökken az oxigénszint
Kiszivárgott Lázár Jánoséktól: elképesztő helyről esett be a kormányzathoz 838 milliárd forint
Lesújtó jelentés az egészségügyről: nem szűnt meg a korrupció, csak átalakult
Ezerrel varratják a kokárdát diákokkal és nyugdíjasokkal – senki nem tudja, miért
Nagy gáz van: több mint félmillió BMW-t kell visszahívni, köztük magyar autókat is
Kegyvesztett lett a KGB-s harcostárs? Putyin végleg ejtette legfőbb bizalmasát
Megszakadt a Barátság: a Mol vészforgatókönyvre váltott
Itt a bejelentés: a Nestlét és a Danone-t is tüzetesen vizsgálják a veszélyes tápszer miatt