Novák Katalin államfő továbbra is a 140 személyes katonai csapatszállítóból luxus géppé átalakított Airbus 319-eskedveli a legjobban, holott azért ennél van sokkal trendibb nem-kormányzati gép a Magyar Honvédség kötelékében. Bár a két a Falcon 7x típusú luxus repülőre nehéz feljutni, nem sokat pihennek hazánkban. Mindenesetre az RTL Klub most arról számolt be, hogy beiktatása óta összesen 44 hivatalos úton járt külföldön a magyar köztársasági elnök, ebből 41 alkalommal az állami tulajdonban lévő Airbus A319-es repülővel utazott.

A portál párhuzamba állította az államfőt a házelnökkel. Mint írták, Kövér László tavaly óta hétszer járt külföldön munkaúton, és minden alkalommal kereskedelmi járattal ment. Az egy látogatásra jutó költség viszont jóval magasabb a házelnök esetében, a hét út ugyanis 57 millió forintba került, míg Novák Katalin külföldi tárgyalásaira a hivatalos adatok alapján kétszer ennyit, összesen 115 millió forintot költöttek, de ebből hatszor annyi külföldi út jött ki, mint Kövér László esetében.

Hogy sok-e a 115 millió forint, azt mindenki döntse el maga. Ugyanakkor Novák Katalin hivatala arról is vezet statisztikát, hogy ebből az összegből mennyit fordítottak az államfőre. 

Néhány példa a negyvennégy útból:

  • Varsó: 3 129 157 forint (összköltség), 8 060 forint (Novák Katalinra jutó költség),
  • Egyesült Államok - körút: 4 712 667 forint (összköltség), 93 152 forint (Novák Katalinra jutó költség),
  • Split: 403 053 forint (összköltség), 8 516 forint (Novák Katalinra jutó költség),
  • Rio de Janeiro: 49 826 823 forint, 67 112 forint (Novák Katalinra jutó költség).

Utóbbi volt a legdrágább utazás. 

Orbán Viktor „reagált” Hadházy Ákosnak a repülőútját firtató kérdésére

Hadházy Ákos személyesen is kérdőre vonta a miniszterelnököt az olaszországi nyaralása kapcsán, melynek útiköltségét állítása szerint az adófizetők pénzéből finanszírozta a kormányfő. Bővebben >>>

A Sándor-palota kommunikációs osztálya azt nem árulta el az RTL Klubnak, hogy pontosan kik alkották az államfő delegációját, ezzel kapcsolatban csak annyit írtak: Az elnöki delegáció összeállítása az észszerűség és a hatékonyság mellett a 2258/2000. (X. 31.) Korm. határozat, valamint a 9/2015. (II. 20.) KEH utasítás figyelembevételével történik.

Sajnálatos módon azt sem árulták el, hogy Novák Katalin költségesebb-e, mint egy átalagos utas az Airbus-on.

Ugyanis eltérő az egy útra jutó egységnyi Novák Katalin értéke.

A feltüntetett összköltségből

  • a lengyelországi túrára háromszáznyolcvannyolcan,
  • az Egyesült Államokba mindössze ötvenen,
  • Horvátországba negyvenheten,
  • míg Brazíliába hétszáznegyvenketten,

utazhattak volna abból a keretből, amit Novák Katalinra fordítottak.